2020-as évre keresünk budapesti állandó helyszínt kiállítás céljára (tartósbérleti konstrukcióban is) és országosan várjuk rendezvényszervezők, kiállítások együttműködését vándorkiállítás céljából. Érdeklődni a +3670 2764600 telefonszámon.​

Különleges Babakiállítás a Deák Ferenc Kúriában
Cím : 8784 Kehidakustány, Kúria u. 4.
Google Map : https://goo.gl/maps/AKodvoVyfkaTdTgV9

Marozsyné Guba Rózsa babakészítő népi iparművész saját alkotásai költöznek augusztus 17-től Deák Ferenc, a „HAZA BÖLCSE” otthonába. Az alkotások „különlegessége”, hogy Guba Rózsa a babáit sík textilből kiindulva készíti el, nem használ sem sablonokat sem pedig porcelánt vagy műanyagot. Minden általa készített darab egyedi tervezésű és kivitelezésű. 
A kiállított jelenetek közül számos baba lehet majd ismerős a nemrég nagy sikert aratott „Babakiállítás az Őrségben” című rendezvényről. Ezen kollekció egészül most ki többek közt a reformkort és a kiegyezés korszakát megidéző babákkal Kehidakustányban, a Deák Ferenc Kúriában. 
További érdekesség, hogy a kiállítás időtartama alatt a kiállított babák sora némileg, de folyamatosan változik, új darabokkal fog frissülni, valamint, hogy a készítőjük, Guba Rózsa néhány hétvégi alkalommal személyes tárlatvezetést is tart a kiállításon. Ez utóbbiról az alkotó Facebook oldalán meghirdetett eseményekből lehet majd tájékozódni. Guba Rózsa babakiállítása 2019. augusztus 17-től négy hónapon át lesz látogatható, keddtől szombatig 10.00 – 16.00 óra közt. 
A babakiállítás a Deák Ferenc Kúria és Múzeum belépőjével látogatható, mellyel szintén megtekinthető a Deák Ferenc életét bemutató „A haza bölcse, Zala büszkesége” című állandó tárlat is. 
Kehidakustány nem csak kiemelt történelmi emlékhellyel büszkélkedhet, hanem a méltán híres, 2016-ban gyógyhellyé minősített fürdőkomplexumáról is. A hazai gyógyfürdők között kimagasló kalcium-magnézium hidrogén-karbonátos minősítésű gyógyvizük igazi rekreációt nyújt vendégeiknek. A népi kultúra rajongóinak pedig szinte kötelező látogatási cél a helyi tájház és a vele szemben elhelyezkedő Hagyományőrző Mariska udvar, az ott található Pajtaszínházzal, Gyógy- és fűszernövény tanösvénnyel. De a természetben túrázva is felfedezhetünk számos érdekességet, mint a híres Deák-kutat vagy az Árpád-kori település romtemplomát.

Rózsa Marozsyné Guba se je rodila leta 1951 v pokrajini Alföld (Velika madžarska nižina).  Leta 1985 ji je bil podeljen naziv ljudske umetnice za lutke v narodnih nošah. Obdelala je in obenem ocenjevala najbolj znane narodne noše iz posameznih regij Madžarske - na primer narodne noše iz Sárköza in Kalocse do začetka 19. stoletja, ter mnoge narodne noše iz regij Baranya, Dunántúl, Alföld in Palócföld. Večino svojih del je izdelovala za japonski trg, vendar jih lahko najdemo praktično po vsem svetu.  Njena dela najdemo tudi v celi vrsti protokolarnih daril iz 80. let prejšnjega stoletja – med drugim v zbirkah kanclerja Helmuta Kohla in Fidela Castra. 
Danes avtorica dela na pripravi razstave maket, ki uprizarjajo ne samo narodna oblačila posameznih regij in določenega obdobja, temveč hkrati poudarjajo in obiskovalcem približujejo najpomembnejše evropske ljudske tradicije, zgodovinske osebnosti ter verske prizore.
 

Razstava lutk
Naslov: Kúria utca 4., Kehidakustány, 8784, Deák Ferenc Kúria
 
Google Map : https://goo.gl/maps/gCsEwK4KXcv88sBT6
  • YouTube
  • LinkedIn Social Icon
  • Facebook Social Icon
  • Pinterest
  • Instagram Social Icon

© 2018 by GUBA 99 s.r.o.